Chapter 22.

/Amanda szemszöge/

Már egy hónap telt el azóta, hogy Niall és én nem vagyunk együtt. Eleinte még úgy tettünk, mintha minden rendben lenne, bár nem találkoztunk egyszer sem. Később belátta, hogy nem mehet ez így tovább, így a legelső adandó alkalommal bejelentette, hogy nem alkotunk egy párt. Láttam, hogy fáj neki, hiszen egy tévés interjúban mondta el, amit élőközvetítés adtak, mégsem  tehettem semmit sem, hiszen a bizalom egyik legfontosabb eleme a kapcsolatoknak, és amíg nem tudtam meg nem történtnek tekinteni, ezért sajnos nem működött a dolog kettőnk között. Úgy látom, hogy kezd a jó útra térni az életem. Ezalatt a négy hét alatt találtam egy munkát is, ami a belvárosban egy cukrászdában van. Nem azt mondom, hogy szörnyű ott dolgozni, de nem is a legnagyobb álmom. Nagyon sokat vagyok a konyhában, ami nem igazán tetszik, hiszen mindig velem végeztetik el a piszkos munkát, de ez is egy feladat, amit készségesen teljesítek, de inkább vagyok a pénztárban vagy szolgálok ki egy vendéget, minthogy itt legyek.

Éppen a műszakom vége felé jártam, amikor megjelent a főnök és mondta, hogy túlóráznom kell, mert aki leváltott volna nem tud bejönni dolgozni, mert a kisfia lázas lett és nem tudja kire rábízni. Én ezt teljes mértékben megértettem, de át kellett szerveznem a délutánom emiatt, bár elég jól megfizetik, ha többet vagyunk bent, mint kellene, mégis semmi kedvem nem volt ehhez az egészhez.

Abban a néhány percben, amíg tartott az úgy nevezett kávészünetem, írtam a lányoknak egy üzenetet, hogy nem tudok velük menni moziba.

- Mindegy majd megnézem otthon  a gépemen, már ha lesz időm. - Motyogtam az orrom előtt. Felpillantottam az órára, majd kapkodva siettem vissza a helyemre, mert véget ért a pihenőm.

- Köszönjük, hogy minket választott. - fejeztem be egy rendelést. - Jó napot kívánok! Miben segíthetek? - Jött a következő vásárló vagy éppen itt elfogyasztó vendégünk, akit a már jól betanult szöveggel köszöntöttem, mivel a főnököm nem engedi, hogy akárhogy szólaljunk meg, mert szerinte a színvonalat fenn kell tartani a többi bolttal szemben. Sajnos ebben igazat kellett neki adnom, hiszen az egyik leghíresebb sétálóutcán helyezkedett el a jobbnál jobb üzletek mellett ez a kis cukrászda.

- Hallod mi ez a kamuszöveg? - egyből felismertem barátnőm hangját, aki a sajátos modorával meg is jegyezte magának, hogy milyen ilyenkor a beszédstílusom, majd Brit is egyetértően bólogatott. Még szerencse, hogy nem ő szólalt meg, mert hiába ez a kedves külső, ha a belső egy másik lányt takar, és mivel én ismerem tényleg jobb volt, hogy így történt.

- Ti mit kerestek itt? Nem úgy volt, hogy moziztok?

- De igen, csak gondoltuk nem hagyunk egyedül, ezért kinéztünk egy későbbi időpontot, úgy hogy munka után irány a pláza.

- Tényleg nagyon kedvesek vagytok, de - pillantottam a hátuk mögé - van néhány dühös ember mögöttetek, szóval valamit rendelnetek kell, hogy itt tudjatok maradni.

- Jah oké, akkor én kérek egy cukormázas fánkot és egy mignon-t. - Még mielőtt leadtam volna ténylegesen a rendelést, kérdőn ránéztem a hátrébb álló személyre, aki újból csak egy bólintással jelezte, hogy megfelel neki is a választás. Gyorsan bepötyögtem a gépbe a megfelelő kódokat, odaadtam a nyugtát, amin a végösszeg szerepelt, majd ahogy kifizette Cara el is tűntek az emberek között, hogy találjanak egy asztalt, ahova majd ki tudom vinni a rendelésüket. Próbáltam úgy szervezni, hogy Dave, aki eddig pincérkedett, most a kasszához álljon, én pedig helyet cserélve vele a kiadó. Ezt nem kell máshogy elképzelni, minthogy egy kis ablakon adják ki a rendeléseket a cukrászok ellátva  egy cetlivel, amin a tételek vannak felsorolva. Szépen lassan a lányok süteményeihez értem, így gyorsan felkaptam a tálcát az ablakból és szinte futva mentem, hogy minél több időm legyen beszélgetni.

- Tessék itt is vagyok. - Álltam meg mellettük, majd egyesével odaadtam a tányérokat egy - egy evőeszközzel együtt.

- Köszi Amy. Figyelj ma mivel nem tudtunk elmenni be kellene valamikor pótolnunk, nem gondolod?

- De igen, csak nem tudom mikor, hiszen holnap vasárnap, utána pedig az utolsó hét az érettségi előtt, ami azt jelenti, hogy tényleg éjjel - nappal tanulnunk kell. Mit szólnátok mondjuk az írásbeli utáni hétvégére elvileg akkor is ugyanígy dolgozok, csak ugye nem lesz túlóra.

- Amy! - hallottam Dave hangját a távolból vagyis inkább a pénztártól, ami egyáltalán nem volt jó, hiszen ez azt jelentette, hogy elég sokat beszélgettem a vendégek pedig dühős szemekkel meredtek rám, mert az ő rendelésük még a kiadóban pihent. Hamar vissza is mentem, hogy elkezdjem kivinni minden asztalhoz a finomságokat. Felkaptam az első két tálcát, a lehető legkedvesebb mosolyomat varázsoltam az arcomra és már indultam is körbe az üzletben.

Beledobva a kulcsokat az előtérben a kis szekrényen lévő tálba, fáradtan értem haza. Lerúgtam magamról egy kissé elnyűtt cipőmet, majd az emelet felé battyogtam, hogy végre vehessek egy forró fürdőt, ám ekkor egy nagyot kordult a gyomrom, jelezvén, hogy még nem ettem semmit az ebédem óta. Kénytelen voltam megváltoztatni az úticélom és konyha felé vennem az irányt, hogy kicsit csillapítsam az éhségemet. Felkapcsoltam a villanyt, ahogy beértem a helységbe, de nem kicsi meglepetés fogadott.

- Szia. - köszönt nekem Liam egy gyönyörűen megterített asztal mögül, ahol az ételek még gőzölögtek.

- Szia. Hát te? - ez volt az első kérdés, amit kibírtam nyögni a meglepettségtől. Idő közben felállt és elém sétált, hogy a szemembe tudja mondani mindazt, amit szeretne, hiszen láttam rajta, hogy valami van, amit meg akar osztani velem.

- Tudod azt mondtad, hogy várjak rád amíg nem érzed azt, hogy minden rendbe jött, de nem tudtam tovább és úgy éreztem, hogy most jött el az a pillanat, hogy lépnem kell valamit, ezért találtam ki ezt a kis apróságot.

- Te csak viccelsz, ugye? Milyen kis apróságról beszélsz? Ez nagyon szép gesztus volt tőled, nem gondoltam volna, hogy te ilyen is tudsz lenni.

- Akkor mit mondasz, vacsorázol velem?

- Szíves örömest. - feleltem kérdésére, majd megvárta míg leülök, hogy betudja tolni a széket velem együtt. Elkezdtünk enni, ami számomra hatalmas felüdülés volt, hiszen a gyomrom már kongott az ürességtől. Időközben előkerült egy üveg pezsgő, amit Liam egyszerűen kibontott ( nekem biztos kellett volna hozzá legalább egy év ). Mindkettőnknek töltött a poharába, majd egy koccintás után megízleltük italunkat, ami frissítően hatott, hiszen egy fárasztó napot ledolgozván kellett valami, ami ezt a hatást kelti. Liam nagyon jó társaságnak bizonyult, főleg hogy korábbról is ismertem már, így soha sem állt be az a bizonyos kínos csend, persze néha nem beszéltünk, de akkor is kellemes volt a hangulat és nem fagyott meg a levegő körülöttünk.

A vacsora után még beszélgettünk egy kicsit, majd kikísértem az ajtóig, megvártam míg felveszi a cipőjét és a kabátját, addig én kinyitottam az ajtót, mivel amikor hazaértem gondosan bezártam.

- Nem is kérdeztem, hogy hogyan jöttél be, mert reggel emlékszem, hogy bezártam a házat.

- A tesód engedett be.

- Itthon volt? Nem is tudtam. - mondtam, de mondat végét inkább csak magamnak szántam, hiszen tényleg fogalmam sem volt róla.

- Aha szerencsémre, de ahogy jöttem ő már ment is el és azt mondta, hogy adjam át neked, hogy éjszakára megy dolgozni és valószínűleg a barátnőjénél alszik. - ez valami szenzációs hír volt, lassan többet lesz ott, mint itthon. Nem is foglalkoztam vele tovább, mert nem volt értelme annak, hogy ezen töprengjek.

- Értem, hát akkor szia. - öleltem meg, hiszen elég furcsa lett volna, ha kezet rázunk vagy csak intünk egymás. Szorosan visszaölelt ő is, de ezen felül még egy puszit is kaptam a szám sarkára, ami elég váratlanul ért, így nem tudtam hogy lereagálni. Fogalmam sem volt róla, hogy most alapból az arcomra akarta - e adni vagy inkább a számra, ezért csak esetlenül hebegtem egy sort. Amikor elengedett szorításából motyogott egy 'szia' féleséget és el is ment. Becsuktam az ajtót, majd nekidőlve az előbb említett fa tárgynak merengeni kezdtem.

- Mennyivel jobb lett volna, ha egy kicsit elfordítom a fejem. - Furcsa gondolataim egyikének hangot is adtam, de úgy éreztem valamit megmozgatott bennem. A mosoly levakarhatatlan lett az arcomon, szívem elképesztően kalapált és megjelentek a gyomromban a kis pillangók is. Egy most már biztos tudom mit érzek.