2014. november 30., vasárnap

Chapter 20.



/Amanda szemszöge/

Éles fájdalom nyilalt bele a tarkómba, majd valaki kicsit erőteljesebben megrázta a vállam. Kezdtem magamhoz térni, résnyire nyitottam szemeimet, hiszen eléggé bántotta a szemeimet a hirtelen jött fényáradat. Egy alak rajzolódott körbe, majd amint kicsit tisztulni kezdett a látásom Liam-et pillantottam, ahogyan aggódva néz le rám. Még mindig a földön feküdtem és a báli ruhám volt rajtam, így arra következtettem, hogy még mindig az iskola lány mosdójában vagyunk. Megpróbálkoztam felülni a hideg csempén, majd felállni, de nem igazán sikerült.

- Mi történt? - kérdeztem egyből, ahogy egy kis segítséggel a falnak döntöttem a hátam.

- Nem tudom. Miután írtad az üzenetet nem jöttél, pedig pár perc el is telt, így elkezdtelek megkeresni téged, aztán elértem a mosdókhoz és ahogy benyomtam ehhez a helyiséghez tartozó  ajtót, megláttalak a földön fekve és ezután meg már te is tudod. - válaszolt kérdésemre, majd fejemhez kaptam, hiszen ott éreztem a fájdalmat, de nem volt különösebb elváltozás, pedig eléggé kellemetlen érzés volt.

- Segítesz felállni? - kérdeztem meg kedvesen, kérésemre pedig gyorsan felugrott, megfogta a karomat és a derekamat, aztán felhúzott a már-már jéghideg padlóról. Újra megmostam az arcom, hogy ne legyek nagyon sápadt, majd elindultunk visszafelé. Nem vártam sokat hiszen nem éreztem magam sem rosszul és úgy gondoltam, hogy a mozgással sem lesz semmi problémám. Azon a kis folyosódarabon Liam számtalanszor megkérdezte, hogy jól vagyok-e, de én ugyanannyiszor mondtam neki, hogy "igen". Ahogy beléptünk az ajtón szemeimmel a többieket kerestem, akiket sikeresen megtaláltam egy eldugottabb kis asztalnál a tornaterem másik végében. A társaságunkhoz érve majdnem mindenkit fel véltem fedezni kivéve Niall-t. Ezt szóvá is tettem, ám mindenki egyhangúan mondta, hogy fogalma sincs arról merre lehet. Körbe szerettem volna nézni, de mindig megakadályozta valaki azzal, hogy odajött köszönni, mert még nem volt rá alkalma vagy éppen a mi társaságunk kezdett el beszélni valami roppant fontos témáról. Üres tekintettel bámultam, de persze nem annyira feltűnően, hogy a többieknek ne legyen feltűnő, hogy nem is figyelek arra, amit mondanak. Egyszer csak azt vettem észre, hogy majdnem mindenki egyszerre kapta oda a színpad előtti kis térre a szemét, amit persze próbáltak leplezni, ám én mégis kiszúrtam. Úgy látszott, hogy nagyon érdekesnek bizonyulnak az események, így én is el akartam fordítani a fejemet, de Louis hangja megakadályozta.

- Én a helyedben nem néznék oda. - tanácsolta. Gondoltam nem lehet annyira eget rengetően borzasztó dolog, hogy én ne lássam, de pár másodperc múlva megbántam tettemet. Az nem elég, hogy első csapásként Amber szinte ugyanolyan ruhában volt, mint én - egyedül csak a színe volt más árnyalatú, minden más stimmelt - aztán, hogy 'elájultam' a mosdóban, nem, nekem még szenvednem kellett a látottak miatt is, ugyanis az előbb említett személy éppen Niall nyakába borulva táncolt, ami magában nem lenne rossz, ha mondjuk ő lenne a barátnője, de én vagyok, szóval gyorsan felálltam és közelíteni kezdtem feléjük. Az események gyorsan követték egymást, én pedig azt vettem észre, hogy a sós könnycseppek marják a szememet, majd szaporán gurulnak végig az arcomon, a torkomban pedig hatalmas gombóc keletkezik, amitől köpni - nyelni nem tudtam.

- Ez mégis mi? - kérdeztem elhalkuló hangon, mire gyorsan szétrebbentek - ezzel megszakítva csókjukat - és ártatlan arccal pillantottak felém.

- Azt kérdeztem, hogy mi ez? - ismételtem meg magam már normálisabb hangnemben, amire néhányan felkapták a fejüket, de nem foglalkoztak vele csak arrébb álltak és folytatták a bulizást. Először Niall - höz fordultam oda a válaszra várva, kinek arcába szökött a vér és olyan piros lett, mint egy paradicsom. Hebegett - habogott valami teljesen értelmet szöveget arról, hogy sajnálja és mellette még bűnbánó tekintettel figyelt engem vagyis inkább a reakciómat, amit egyenlőre nem akartam ismertetni, így a 'bűntárs' felé kaptam íriszeimet.

- Ugyan kérlek, csak nem azt hitted, hogy egy ilyen semmirekellő, árva kis csitri fog kelleni neki - mutatott Niall irányába - akit senki se szeret, a háta mögött kibeszél és sajnáltat. - olyan kacajt hallatott ezután, amit garantálok, hogy még az ördög is megirigyelt volna, ám szavai fájdalmasan csapódtak rajtam, hiszen teljesen igaza volt, nem volt senkim csak a barátaim és a bátyám, meg a távolabbi rokonok, akiket nagy valószínűséggel nem érdekelt, hogy mi van velünk, mármint velem és Kyle-lal.

Arra a döntésre jutottam, hogy nem hallgatom tovább a sértéseket, meg amúgy is elment a kedvem az egész báltól, így inkább ott hagyta a fenébe mindent. Elmentem a termünkbe, amit ruhatárnak használtunk aznap, és ahova az érkezésünkkor letettem a kabátom és a táskám. ( Folyamatos megfigyelés volt az egyik tanár által, így mertem ott hagyni mindenem.) Felkaptam a cuccaimat és már kint is találtam magam a már sötétedő égbolt alatt. Este felé kezdte eléggé csípni a hideg a bőrömet, pedig aztán tél sem volt, bár itt Londonban nagyon kevésszer van napsütés, szóval annyira nem lepett meg, csak kellemetlen volt. Az arcomon végig gördülő könnycseppeket a levegő odaszárította bőrömre, ám amint megszáradt jött egy másik cseppecske, ami újra benedvesítette a felületet.

Gyorsan kapkodtam a lábaimat, hiszen egyetlen egy vékony kis kabát volt nálam, azon pedig szinte átsüvített a szél azt az érzést keltve bennem, hogy nincs rajtam semmi csak a pánt nélküli, fodros ruhám. Még a kapuban előhalásztam a kulcsaimat a táskámból, majd a zárba helyeztem a megfelelőt, elfordítottam benne és kinyitottam az ajtót. A házban csend uralkodott, ami számomra nagyon nyomasztó volt. Bátyámat nem találtam sehol sem, így gyanítottam, hogy vagy sokáig leltároz vagy a barátnőjénél van. Felmentem a lépcsőn egyenesen be a szobámba, ahol ledobtam az összes cuccomat az ágyra, majd én is követtem őket. A hátamat neki támasztottam az ágytámlának a térdeimet magamhoz öleltem - már amennyire tudtam a szoknyától - és elgondolkodtam. Tevékenységem közepette a sírás határán voltam, minden elhomályosodott körülöttem és az a gombóc is újra megjelent a torkomban úgy, mint a suliban. Eltöprengtem újból azon, amit Amber mondott nekem, és rájöttem, hogy teljes mértékben igaza volt. Mégis mit hittem, hogy egy ilyen szerencsétlen lány, mint én tetszeni fog egy olyan fiúnak, mint ő. Teljesen nevetségessé tettem magam.

Valahogyan felkeltem a paplanról és elkezdtem lecipzárazni a ruhát, majd amint sikerült be vonszoltam magam a fürdőszobába, megnyitottam a csapot a kád felett, beállítottam a megfelelő hőfokot és hagytam, hogy felhabosodjon a habfürdő, amit nemrég folyattam bele a csobogó vízbe. Amikor jónak láttam a mennyiséget, elzártam a csapot, megszabadultam a felesleges ruhadaraboktól és beleléptem a gőzölgő folyadékba. Először nagyon égetett, de az idő múlásával bőröm kezdte átvenni ezt a melegséget és már-már kellemes volt, ahogy a nemrégiben átfagyott testem, visszanyerte általános vagy egy kicsivel magasabb hőmérsékletét. Fantasztikusan éreztem abban a percben magamat, nem gondoltam semmire és senkire, csakis én léteztem.
A víz kezdett kihűlni, így muszáj volt kiszállnom belőle, hiszen nem szerettem volna tüdőgyulladást kapni. Letöröltem a cseppeket testem felszínéről, majd a hajam végét is átdörzsöltem, mert egy kicsikét belelógott a vízbe, így eléggé benedvesedett. A törölközőt magamra tekertem és kimentem a fürdőből. Ahogy kiléptem a pára is kiszökött a helyiségből, így alig láttam valamit.

- Azt hittem, hogy már soha sem jössz ki. - szólalt meg egy mély, férfias hang az ágyamtól, aminek tulajdonosát azonnal be tudtam azonosítani, de eleinte annyira megijedtem, hogy sikerült levernem valamit a szekrényemről, ami szerencsére nem törött össze, csak nagyot koppant. Lehajoltam érte, majd visszahelyeztem az eredeti helyére.

- Liam, mégis mi a bánatot keresel itt? - kérdeztem meglepettséggel a hangomban, aztán rájöttem, hogy még mindig csak egy szál törölköző takarja a testemet. - Várj, felveszek valamit és mondhatod. 
- fojtottam belé a szót és máris kikaptam egy fehérneműt egy rövid nadrágot és egy combközépig érő pólót a szekrényből, amit kizárólag alváshoz hordok.

- Hát gondoltam megnézem, hogy jól vagy-e, mert egy szó nélkül elfutottál.

- Oké ezt értem és hol jöttél be?

- Az ajtón, nem volt bezárva és hiába kopogtam nem jött válasz. - mondta, amíg én leültem mellé az ágyra törökülésbe, fejemet pedig egy kicsit lehajtva tartottam, hogy ne kelljen felnéznem rá.

- Mond, jól vagy?

- Hát, ami azt illeti már jobban vagyok, de egy kicsit fáj, hogy ezt tette vagyis tették velem. Niall-ről azt hittem, hogy nem ilyen, de úgy látszik tévedtem, Amber meg csak hozza a formáját, bár szerintem most túl messzire ment. Nem tudom mit csináljak, szerinted?

- Nem tudom, ezt neked kell el döntened, hogy a szívedre hallgatsz-e vagy az eszedre.  - elgondolkodtatott az ,amit mondott. Ha az eszemre hagyatkozok, akkor nem bízom benne, ami szerintem nagyon fontos egy kapcsolatban, de ha viszont szívemre, akkor nem tudom, hogy mi legyen. Össze vagyok zavarodva, nem vagyok biztos az érzéseimben és nem akarok megbántani senkit sem, egyszerűen nem értem, hogy miért nekem kell meghoznom a nehéz döntéseket, jó mondjuk most nem mondhatom akárkinek, hogy válasszon, de akkor is. Ez egy nagyon reménytelen helyzet.

Liam a fülem mögé tűrt egy kósza tincset, majd mélyen a szemembe nézett, kezét az arcomon pihentetve. Úgy éreztem, hogy rá számíthatok mindenben, illetve teljes mértékben megbízhatok benne, mert mellettem áll bármiben akármi is legyen az. Íriszeit még mindig az enyéimbe fúrta, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve magához húzott és elkezdett csikizni. Alatta feküdtem az ágyon, amíg ő folytatta az eddigi tevékenységét vagyis szinte halálra kínzott, hiszen tudta, hogy ez a gyengepontom, mert már kisebb korunkban is mindig ezzel 'szórakoztatott', ha egy kicsit is szomorú voltam. Folytak a könnyeim a nevetéstől, miközben annyit fészkalódtunk, hogy sikeresen leestünk a földre, viszont most Liam volt alul. Teljesen elvesztem mogyoró barna szemeiben, így egy óvatlan pillanatban fordított helyzetünk. Egyik kezével fejem mellett támaszkodott míg a másikkal beletúrt a hajamba. Arca vészesen közeledett, szemei a tekintetem és az ajkaim között cikáztak, míg nem,  össze nem ért a szánk. Óvatos volt és gondolom azt várta, hogy eltoljam magamtól, de nem tettem. Csókja teljesen más volt, a kezdeti gyengédséget felváltotta a vadabb szenvedélyesség, amit nagyon élveztem. Az indulatok kezdtek eldurvulni, miközben észre sem vettem, hogy felkerültünk az ágyra. A gyomromban a pillangók csak úgy repdestek, mialatt kezeimet arcára csúsztattam, majd csupán egy pillanatra megszakítva heves csókcsatánkat folytattuk ott, ahol abbahagytuk. Néha-néha beleharapott alsó ajkamba, ezzel is fokozva az élvezetet.

 Ilyenkor az ember agya teljesen kikapcsol és nem észleli a külvilágot, nem tud mással foglalkozni, csak azzal ami abban a percben történik. Én is ebbe a helyzetbe kerültem, elvesztettem az önuralmamat és hagytam, hogy sodorjon az ár. Megtörtént. Nem gondoltam volna, hogy ennek a napnak ez lesz a vége, sem azt, hogy ez lesz a bálnak a vége, de ha már így alakult nem bánok semmit. Még.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése