* 1 hét múlva *
/ Írói szemszög/
Csak egy hét telt el azóta, hogy Amy és bátyja, Kyle elvesztette szüleit, mégis próbáltak visszarázódni a rendes kerékvágásba, igaz kisebb - nagyobb sikerrel. Amy pár napig nem ment iskolába és a barátaival is alig beszélt, illetve Niallt is elhanyagolta. Napjai azzal teltek, hogy a szobájában az ágyba bújva sírt. Folyamatosan azon kattogott az agya, hogy mi történhetett azon a napon, és hogy miért pont ők haltak meg.
Nagy erőt véve magán felöltözött egy vállalható ruhába, majd a bejárati ajtót bezárva elindult a rendőrségre, hogy megtudja a teljes igazságot, hiszen testvére nem mondott semmi használható információt számára. Az utcán csak cipőjének hangját lehetett hallani ahogyan a vizes betonnal érintkezett. Nem volt hosszú az oda felé vezető út és fülében a zene halkan szólt így nem is vette észre, hogy már meg is érkezett ahhoz az épülethez, ahol fény derülhet az igazságra. Kicsit félt a találkozástól és nem is tudta, hogy mire számíthat, de muszáj hallani egy olyan ember szájából is, aki biztosan nem füllentene neki azért, hogy ne legyen nagyobb a fájdalom. Belépett a hatalmas üvegajtón és az információs pulthoz ment.
- Jó napot kívánok! Amanda McCourtney vagyok és azért jöttem, hogy egy kicsit bővebb információt kaphassak a szüleim haláláról. - a szavak nehezen hagyták el száját, és az utolsó két szót ahogy kimondta egy apró könnycsepp folyt le arcán, amit azon nyomban letörölt. Nem akarta, hogy az idegenek azt lássák, hogy mennyire szomorú és összetört.
A pult mögött álló rendőr néhány szót pötyögött be a számítógépbe, majd kijött az asztal mögül és elkísérte Amy-t egy szobáig, ahol pár perc múlva egy újabb egyenruhás jelent meg. Beléptek a helyiségbe, majd leültek.
- Nos kisasszony, ha jól tudom a bátyja már járt itt ezzel az üggyel kapcsolatban nem is olyan régen.
- Igen ez igaz, de tudja nem mondott túl sok mindent így a saját fülemmel szerettem volna hallani az egészet. - kíváncsi tekintetét a biztosúrra emelte, majd megvárta, amíg keresgélt valamit a papírok között.
- Miss McCourtney pontosan egy héttel ezelőtt névtelen bejelentést kaptunk, miszerint a riasztójuk már nagyon régóta hangosan szól. Két járőrt küldtünk ki, akik megállapították, hogy a rendszerhez nem is lett nyúlva, de az ajtó résnyire nyitva volt. A rendőrök elmondása szerint, ahogy beléptek a házba a nappaliban megtalálták az édesapja, a konyhában pedig az édesanyja testét. - semmit sem lehetett leolvasni Amy arcáról, csak ült és bámult maga elé. A rendőr tovább mesélte. - Az orvosok még dolgoznak, hogy kiderítsék hogyan haltak meg, de valószínűsíthetjük, hogy megmérgezték őket. - pár könnycsepp újra kicsordult szeméből, de azokat hagyta had guruljanak végig arcán egészen álláig. Még pár mondatot mondott az előtte ülő férfi, majd azt is elmondta, hogy amint lezárul az ügy megtarthatják a temetést.
Illedelmesen köszönt el, majd újra útnak indult immáron hazafelé, ahol csak remélni tudta, hogy bátyja otthon van. Lassan ballagott, miközben szóltak a szomorúbbnál szomorúbb dalok fülében. Az út óráknak tűnt főleg, hogy volt ideje elgondolkodnia mindenen. Most jutott el tudatáig teljes mértékben, hogy akik felnevelték már soha többet nem jönnek vissza. Most már nem tudja azt mondani, hogy 'anya' vagy 'apa' senkinek. Nem fogja többet a hangjukat hallani és csak az emlékezetében fognak élni. A megszokott dolgok most teljesen máshogyan fognak lejátszódni és hiányozni fognak az összes nagyobb eseményről és nem láthatják, hogy kik is lesznek Amy - ék, amikor felnőnek.
Mire haza ért arcát a sós könnycseppek mardosták, de most szabadjára engedte minden fájdalmát és bátyja ölelő karjaiban kisírta bánatát, hogy végre meg tudjon nyugodni a lelke. Elmesélte Kyle - nak, hogy mi történt, és hogy mit mondtak neki a rendőrségen. Egy nagyon kicsit még beszélgettek, majd a kanapén Amy elaludt.
- Szerinted felébresszem. - hallotta meg Liam mély hangját.
- Ne, hagyjad had aludjon. - mondta Niall. Kíváncsian hallgatta, hogy mit beszélnek, amíg ő alszik, de ezután meg sem szólaltak, így kénytelen volt kinyitni szemeit. Ahogy megtette nyújtózott egyet, majd ülő helyzetbe tornászta magát. Minden szempár rászegeződött, ő pedig kérdőn pillantott vissza rájuk.
- Én azt hiszem kimegyek a mosdóba jó? - egyszerre bólintottak, majd engedték útjára. Ahogy beért a fürdőszobába megmosta az arcát, hogy egy kicsit felfrissüljön. Szemei kissé pirosok voltak és meg voltak dagadva, haja kócos volt az alvástól, bőre pedig fehérebb volt, mint szokott lenni. A következő pillanatban kicsit összerezzent, hiszen valaki bejött.
- Nyugi csak én vagyok. - ezer közül felismerné Liam picit dörmögős hangját. Oldalra fordította fejét, hogy rápillantson, majd kérdőn kémlelte arcát. - Azt akartam kérdezni, hogy jól vagy-e? - Amy értette, hogy mire céloz. Kicsit közelebb lépett, majd szorosan megölelte és egy 'igen'-t suttogott. Néhány másodperc múlva hátrébb húzódott, hogy a szemébe tudjon, de rossz ötlet volt, hiszen ahogy meglátta mogyoró barna íriszeit, elveszett bennük és csak arra eszmélt fel, amikor Liam óvatosan ajkaihoz érinti az övéit és szenvedélyesen megcsókolja. Teljesen elvarázsolta gyengédségével, de tudta, hogy ezt nem szabadna, így mellkasára tette apró tenyereit és eltolta magától.
- Mi csak barátok vagyunk.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------
Aloha husik! Remélem, hogy tetszett ez a rész, és hogy meghozta a kellő hatást. Jól esne pár visszajelzés, hogy mégis hogyan alakul a blog története, és hogy kinek mennyire tetszik. Nem sokára kirakok az oldalsávba egy szavazást, amin letudjátok adni a voksotokat. További szép napot!! :)
Szandra
